Aranykezű kajakosunk, Kozák Danuta új éve
2014. március 11. írta: ye.smile.love

Aranykezű kajakosunk, Kozák Danuta új éve

 

Új év és számos új kihívás várja Kozák Danutát, aki a 2016-os Rio-i olimpiára készül.

1240166_665610296802190_558376145_n.jpg

A lengyel származású sportolónő a számos díj és elismerés közül a londoni olimpián elért eredményeire, valamint a nyolcszoros világbajnoki és Európa-bajnoki helyezéseire lehet a legbüszkébb. 
Kilenc éves kora óta sportol, pályafutását a KSI-ben kezdte. Mivel édesapja kenuzott (szintén a KSI-ben), evidens volt a sportkarrier. Gyerekként is a vízi sportok vonzották és első alkalommal, miután kipróbálta a kajakozást, eldöntötte: ezt a pályát választja. Sosem gondolkodott más hivatáson, Danuta ezen az úton megtalálta önmagát.

Danuta, akárcsak sportolóként, magánemberként is határozott egyéniség. A magánéletét is megfontoltan tervezi és a sportban is tudatosan tűzi ki a céljait és tesz meg mindent az elérésükért. 
Tavalyi évben eléggé felkapott volt a hír, miszerint megválik edzőjétől, Csipes Ferenctől, akinek a helyét férje, Somogyi Zoltán veszi át. Kérdéses volt, működni fog-e ez a formáció, és mennyire lesz összeegyeztethető ez a két terület, ezért amolyan "próbaidőt" adtak ennek a speciális felállásnak. A váltás jó lépésnek ígérkezett, hiszen azóta is működik a kettejük munkakapcsolata, mert a magánéletet teljes mértékben kizárják a kemény felkészülések alatt, egyik sem megy a másik rovására. Az edzéseken komoly, koncentrált munka folyik, ezért a romantika nem tartozik ide, mert a tét a versenyen elért eredmény, Danuta teljesítménye. 

kozak_danuta_canoephotography.com_Balint_Vekassy_ICF.jpg

Persze nem csak ettől függ Danuta sikeressége, hanem a megfelelő állóképességétől. Ehhez asszisztál neki a BioTech USA. 

A BioTech USA Your Body magazinjában is olvashatjuk, hogy Danuta is a szponzorált versenyzőik között lesz ezévtől, emellett a cég egyes termékeinek a kampányarca lesz.
Körülbelül egy évvel ezelőtt Danuta első osztályú, minőségi sportteljesítményt javító termékeket, vitaminokat keresett, de kizárólag prémium kategóriásakat, és doppingmenteseket. Így talált rá a BioTech termékeire. Első körben a Daily Pack vitamint próbálta ki és mivel érezhetően jobb eredményei lettek, áttért az aminosavakra, fehérjékre is.
A professzionális termékek segítségével határozottan erőteljesebb teljesítményt ért el a kajakozónő és sok éve először ezen a télen elkerülte az influenzás időszak. Az pedig, hogy egyáltalán nem esett ki a edzésekből emiatt, és nem kellett kihagynia, nagyon fontos dolog a felkészülés alatt.

kozak_danuta_biotech.jpg

Danuta téli felkészülésének szezonja októbertől körülbelül áprilisig tart, fedett pályás helyen. Ez nem csak fedett pályás evezésekből, hanem súlyzós edzésből is áll, valamint ezeket nyílt terepen való futással kombinálják, napi két edzésben.
Minden év februárjában Danuta egy melegebb éghajlatú országba utazik, mert így minél előbb elkezdheti a nyílt vizes evezős edzéseket. Ezév februárjában Portugáliában van az edzőtábor, ott készül fel.

Épp félidőben vagyunk a két olimpia között, de ez az év nagyon sok újdonságot hoz Danutának, mint például az, hogy új edzője nagyobb körben tudja őt segíteni (edzés, lelki erősítés), vagy a BioTech csapat tagja legyen.

Emellett több új edzésmódot próbálnak ki, mert jövőre kvalifikációs év lesz, amely igencsak keménynek ígérkezik, de igazán Danuta majd csak 2016-ban, augusztus 5 és 15 között tud bizonyítani,Rio de Janeiro-ban az olimpián, amelyhez reméljük a legjobbakat!

IMG_8035_biotechusa.jpg

img_8059_biotechusa.jpg

 

A cikket írta:
Katona Lia
a BioTech USA kiemelt lifestyle bloggere.



Ha tetszett, lájkold a bejegyzést!

Ye.Smile.Love. a Facebook-on ITT!
Kozák Danuta Facebook oldala ITT!
A BioTech USA termékeit megtalálod ITT!
A BioTech USA Facebookon ITT!

süti beállítások módosítása