18 dolog, amit az optimista emberek nem tesznek
2014. július 27. írta: ye.smile.love

18 dolog, amit az optimista emberek nem tesznek

 

Mindenkinek vannak optimista, sikeres személyek a környezetében, akiktől érdemes példát venni, megfigyelni, mit tesznek a sikerért, hogyan tudnak pozitívan gondolkodni. A pozitív élet mögött rengeteg háttérmunka van, rengeteg lemondás, de a gondolkodásmód az, amely elősegíti a sikert, bármilyen területről is beszélünk.

advice-dream-life-love-Favim.com-1036940.jpg

Ha az életed nincsen rendben, nem vagy sikeres, sok rossz dolog ér, akkor érdemes keresni egy olyan ismerőst, aki mindig mosolyog, jól alakulnak a dolgai és ha alkalom adódik, beszélgess vele, kérdezd meg, ő hogyan tud optimista lenni és pozitívan gondolkodni, valamint a nehézségeket túljutni.
Mindenkinek vannak nehéz napjai, még az optimista embernek is, csak nem mindegy, hogy ezt hogyan éljük meg és hogy mennyire hamar tudunk átlendülni a mély pontokon.

Az optimista emberek az élet bármely területén sok mindent másképpen tesznek, mint a negatív gondolkodásúak, ettől is sikeresek. Ha megpróbálunk ezek szerint élni, sokkal könnyebbé tesszük a saját életünket, emellett példát mutathatunk azoknak, akik szintén a változás útjára szeretnének lépni. A jobb életminőségért.

Nézzük a tizennyolc pontot, amelyek nem jellemzőek az optimista emberekre. 

1. Nem akadnak fenn a kudarcaikon.
Sokan esnek abba a hibába, hogy egy-egy baklövésen, vagy elkövetett hibán nagyon sokáig rágják magukat. Ez azért sem jó, mert ez megakadályozza azt, hogy ezen túllépjenek, másrészt elveszik a lehetőséget arról, hogy a helyesbítésen, vagy az újrapróbálkozáson gondolkodjanak. Fájhat a kudarc, de ezen minél hamarabb lendüljünk túl, mert nem vezet előre, ha magunkat ostorozzuk folyamatosan egy olyan ügy miatt, amelyben bárki véthet, és az ember ugye főként a saját hibáiból tanul.

2. Nem panaszkodnak.
A mai világban (főleg hazai téren) iszonyúan nehéz az élet sokaknak. De részben magunknak is nehezítjük meg. Amikor folyamatosan panaszkodunk mindenre, azt érezzük, hogy ettől megoldódik a helyzet és jobb lesz? Nem. Az emberek többségével az a baj, hogy panaszt egyszerűen mindenre találnak. Nyilván rossz tapasztalata lehet az embernek, de nem mindegy, hogy a nap nagy részében szidja a világot, a társadalmat, a politikát, az eladót a boltban, a sofőrt, a közlekedést, a sok várakozást a hivatalokban...Mivel a sok negatív gondolat bevonzza a rossz eseményeket, nem szabad folyton panaszkodni. Emellett a sors mindig megmutatja, hogy van lejjebb, ha nem próbálunk meg az értékekre, és nem a hiányosságokra koncentrálni.

3. Nem a rossz dolgokra koncentrálnak.
Az előző pontban szóba került. Kemény munka, de az agyadat át tudod állítani arra, hogy egy negatív helyzetből képes legyél kihozni a maximumot. Sosem azokra a dolgokra szabad gondolni, amelyek rosszak, hiányosak, kifogásolhatóak, hanem minden helyzetben a jót keresni, vagy a megoldást.

Positive_Conditioning_By_Petro_Papucis_02.png

4. Nem élnek rendszertelenül.
Ha megnézünk bárkit, akár az ismeretségi köreinkben, akár az ismert személyek közül, jól látható az, hogy van valami rendszer az életükben, amit követnek, azért, hogy kiegyensúlyozottak legyenek. A munka mellett rendszeresen járnak edzőterembe, vagy bármilyen mozgásformára, vagy akár otthon mozognak. Olykor eljárnak étterembe, kulturális eseményekre, koncertekre. Időt szakítanak a családi összejövetelekre is. Mert tudják, hogy az embernek időt kell szakítania önmagára, a testi és szellemi kikapcsolódására, ahhoz, hogy teljes életet tudjanak élni és a munka területén is jobban teljesítsenek.

5. Nem hazudnak önmaguknak,sem másoknak.
Az ember ha magának hazudik, az önámítás. Nagyon sokan élnek ebben. Az optimista embernek nem tartozik az életéhez a hazugság, vagy a képmutatás, mert nincs értelme. Tudja, hogy az egyenes út a tisztességes. Ha másoknak hazudunk, az előbb-utóbb vissza fog ütni, mert a karma egyszerűen intézi a dolgot. Ha magunknak hazudunk, sosem lesz teljes az életünk. Az üzletben hazudni pedig - bár sajnos sok helyen mégis így dolgoznak- nem érdemes, hiszen az elégedett ügyfél hozza a profitot. 

6. Nem törődnek bele a rossz helyzetekbe.
Nem törődnek bele abba, hogy "a gép ezt dobta", hanem addig nem nyugszanak, amíg előbbre nem viszik az életben. Nem hagyják a környezetükre, és az életre azt, ahogyan az életük alakuljon, hanem a lehetőségeikhez képest a legnagyobb mértékben elébe mennek a dolgoknak. Azaz, a kezükbe veszik az irányítást.

clean-fitness-healthy-inspirational-Favim.com-901525_1.png

7. Nem lusták.
A sikertelen és pesszimista emberek egyik fő jellemzője a lustaság. Várják a sült galambot, hátha berepül a szájukba, minimális erőkifejtés és kevés munka árán. Csakhogy az élet nem ilyen. Kevés munka egyenlő kevés siker. Az optimista emberek mindig igyekeznek keményen, szorgalmasan dolgozni azért, hogy elérjék a céljaikat. Keményen küzdenek azért, hogy előbbre jussanak. Előbb a munka, utána a pihenés. Nagymamám mondta régen: "Aki nem dolgozik, ne is egyék!" és milyen igaza volt! A pihenés és a siker is csak annak jár, aki megdolgozik értük.

8. Nem hisznek a rossz sorsban.
A pesszimista ember úgy gondolja, hogy a sorsa az, hogy szenvednie kell, hogy erre született, hogy neki rossz legyen, áldozatnak érzi magát ebben a világban. Az optimista ember viszont tudja, hogy egy dolog valahova születni. De azért, hogy kitörjünk bármely helyzetből, bizony csak mi vagyunk a felelősek.

9. Nem csak "A" tervük van.
Az optimista ember felkészült egy helyzet bármilyen kimenetelére. Ha az "A" terv nem sikerül, mindig van "B", vagy "C" terv, hiszen aki előre gondolkodik, az számításba veszi azt, hogy nem minden alakul aszerint, ahogyan az ember megálmodja. Viszont jó esetben próbálkozhatunk mással, ami lehet, esélyesebb egy sikeres kimenetelre.A lehetőségeket mindig keresni kell, többnyire nem maguktól találják meg az embert. Leleményesnek és kreatívnak kell lenni és nagyobb esély lesz a jó eredményekre.

stock-footage-sexy-business-woman-with-positive-thumbs-up-gesture.jpg

10. Nem ragadnak meg egy bizonyos szinten.
Az optimista emberek tudják, hogy az élet folyamatos tanulás, és nincs olyan, hogy valamiből elérünk egy olyan szintet, ahol már nincs új a nap alatt. Mivel a világ is folyamatosan változik, mindig van hova fejlődni, ezért keresni kell az olyan lehetőségeket, ahol frissíthetjük a tudásunkat és naprakészek lehetünk az újdonságokat és az új információkat illetően.

11. Nem meggondolatlanok.
A sikeres emberek minden esetben jól meggondolják a következő lépést, számításba veszik a következményeket, és igyekeznek a lehető leghelyesebb döntést meghozni. Nem vágnak bele semmibe anélkül, hogy ne járnák körbe a lehetőségeit, az esélyeket, és minden feltételt ahhoz, hogy az, amibe belekezdenek, ne legyen sem zsákbamacska, sem ne károsítsa meg őket a későbbiekben.

12. Nem megbízhatatlanok.
A megbízhatóság nagy kincs a mai világban, ezért az optimista ember egyik fő jellemzője, hogy bárki számíthat rá bizonyos helyzetekben. Az üzletben sem hátrány, ha az ügyfelek nyugodt szívvel fordulhatnak hozzájuk, de mint magánember, szükséges, hogy olyan személyek legyenek, akikről köztudott, hogy ha szükség van rájuk, akkor készségesen állnak mások mellé és nem restek segíteni.

13. Nem mások életével foglalkoznak.
Általában azok az emberek foglalkoznak a másik életével, akik a sajátjukkal nincsenek megelégedve, sokkal rosszabbnak érzik a sajátjukat másokénál, és túl sok kitöltetlen idejük van arra, hogy egyáltalán ilyesmiken gondolkodjanak. Az optimista emberek maximum törődnek másokkal, de ez nem egyenlő azzal, hogy folyton azzal foglalkoznak, ki mit csinált és mit nem. A sikeres embereknek annyira ki van töltve az idejük hasznos dolgokkal, hogy eszükbe sem jut mások életét figyelni, mert elég idejük és munkájuk fekszik abban, hogy a sajátjukat építsék.

and-believe-black-grey-Favim.com-1211166.jpg

14. Nem veszik félvállról a munkát.
Az, aki nem teszi oda száz százalékosan magát a munkában, valószínűleg nem számíthat ajánlólevélre, vagy jó referenciákra az új munkahelyeken. A trehány emberek munkájának híre is mehet, ezért nem szívesen fognak nagyobb kaliberű munkát rábízni. És a mai világban bizony nagyon fontos az, hogy meg legyenek elégedve a munkánkkal, hiszen a jó hírünket is ezáltal szerezhetjük meg.

15. Nem költekeznek ész nélkül.
Az emberek negatív gondolkodása nagyrészt a pénzhiányból alakul ki, ami viszont nagyrészt abból, hogy nem tudják helyesen kezelni, vagy beosztani a pénzt. Ha mindenki egy hónapban eltenné az összes blokkját, és végignézné hó végén, bizony elképednének, hogy mennyi felesleges dolgot vásároltak, ami nélkül jobban kijöttek volna a következő fizetésig. Az optimista emberek takarékoskodnak, és képesek a saját igényeiket teljesen minimalizálni a cél érdekében, azért, hogy ne legyen egyik napról a másikra üres a pénztárcájuk.

16. Nem akadályokat és kereteket látnak, hanem megoldandó feladatokat.
Az optimista ember számára nem létezik akadály, mert tudja, hogy minden helyzetnek van megoldása. Nem szorítja magát keretek közé és nem fogadja el, a rossz lezárását egy eseménynek, hanem megkeresi a megoldást. Nincs olyan helyzet, amelyen ne lehetne a pozitív gondolkodással felülkerekedni. Akadályok nincsenek, legfeljebb bukkanók, amik lassítják az utunkat.

bright-colors-love-positive-Favim.com-1226401.jpg

17. Nem gyűlölködnek.
A gyűlölet visszaveti az ember abban, hogy teljes és boldog életet éljen. A gyűlölet egy olyan fenevad, ami belülről rágja az embert és ha a szívük ilyen rossz érzésekkel van tele, akkor nem fognak beleférni a pozitív, jó érzések. A gyűlölet felemészti azt, aki gyűlöl és másokat bánt. A karma működik, ezért sem érdemes másoknak ártani.  

18. Nem hitetlenek.
Az optimista ember egyik legfőbb kincse a hite. Ha valamiben nem hiszünk, az nem fog valóra válni. Bár a sikeres emberek többsége realista, de nagyon sok ismert ember, akik híresek a pozitív gondolkodásukról, mégis valamely spirituális közegből merítik a lelkierejüket.
Az univerzum csak akkor segít, ha legbelül erősen hiszünk. Ha hiszünk a változásban, önmagunkban, az elképzelt jövőnkben, Istenben, a Gondviselésben, az Angyalokban, a Jóságban...bármiben. Csak a hittel lehetnek elérhetőek a célok.

inspirational-life-moment-moment-4-life-Favim.com-1061337.jpg

Gondoljuk át, érdemes-e panaszkodni, érdemes-e mindenben a hibát keresni, vagy jobb lesz-e az életünk úgy, ha igyekszünk a létük szép dolgait (néha apró dolgait) értékelni és felfedezni, valamint tudatosan arra koncentrálni, hogy ezeket észrevegyük? Ha hiszünk önmagunkban és önmagunk sikerességében, akkor amit elképzelünk erősen, az be fog következni. Csak az nem következik be, amiben megszűnik a hitünk.
Amit kifelé sugárzunk, azt küldi vissza az univerzum, éppen ezért csak gondoljunk bele, ha úgy érezzük, hogy rossz az életünk, megengedhetjük-e magunknak a negatív gondolatokat? 


Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot!
Keresd a 
Ye.Smile.Love-ot a Facebook-on is!

süti beállítások módosítása