Rengeteg ember szenved attól, hogy azt tapasztalják: a világban manapság az kell, ami míves és nem az, ami igaz. A külcsín kell a belbecs helyett. Hitek törnek meg, majd újraépítik őket reményből...Mennyire lehet valós a hitünk a boldogságban? Talán közhelyesnek tűnhet, de néha elő kéne venni a témát és nem lehet róla elégszer beszélni.

Fotó: Kirsty Mitchell

Várunk a jóra, végeláthatatlanul várunk és vágyunk rá. Olykor azt hisszük, hogy talán nem arra születtünk, hogy jó életünk legyen, hanem arra, hogy a nehézségeken éppen túljussunk. Miért nem jött el eddig az, amit szeretnénk? Talán nem is hittünk benne igazán? Miben hiszünk: abban, hogy sosem lesz jó, vagy abban, hogy igenis megérdemeljük a jobb életet? Melyik gondolatot tápláljuk? Hát ez az.
Nem várni kell a jót, hanem hinni benne.
Nem vágyni kell a jóra, hanem megkeresni a lehető legközelebbi eszközöket, amelyek eljuttatnak hozzá. És mindeközben nem elfelejteni, merre is indultunk el. Ebben a rohanó, minket szétcincáló világban annyira alkalmazkodunk a jelenhez, a múlt sérelmein rágódva, hogy elfelejtünk a kisebb céljainkra koncentrálni. Egyszerűen elfelejtjük őket és később jut eszünkbe: jé, régebben ezt mennyire szerettem volna, mégis megfeledkeztem erről az álmomról.
Ha nem hiszünk mi magunk a saját boldogságunkban, akkor mit is várhatunk az univerzumtól? Vagy másoktól? 
A mai világban nagyon nehéz hinni. Főleg önmagunkban, amikor egyre felszínesebb a világ és megpróbálja elhitetni veled, hogy értéktelen vagy, és nem szerethető. Az emberek kétségbeesetten vágyakoznak arra, hogy szeressék és értékeljék őket és amikor önmagukat nem képesek értékelni, akkor ott üti fel a fejét a kisebbségi érzés, az írigység, az örökös vágyakozás a jóra, ami ezzel a negatív burokkal sosem fog eljönni és szenvedéssel teli élet vár.
Mindegyik természetes emberi tulajdonság, de nem mindegy, ki lépi át azt a határt, amikortól ártó lesz másokra nézve.
Rengeteg jólelkű ember szenved attól, hogy a sokszor rossz nézeteket és a csillogásba burkolt értéktelenséget hirdető média és az emberiségben kialakult téves, rossz irányú gondolkodás miatt a saját önmaguk válik értéktelenné. Sokan nem találják a helyüket a világban, mert manapság az kell, ami míves és nem az, ami igaz.
Ha igazak vagyunk, magunk vagyunk? Miért ez az általános tapasztalat?
Merjünk-e hinni abban, hogy az igazságra és a saját valónkra kíváncsi még valaki? 
Mernünk kéne. Hinni kell ebben. 
Éppen ezért kell a saját öntudatunkat megerősíteni. Hogy a világ rossz része ne jusson belülre és hihessünk bizton abban, hogy megérdemeljük azt, hogy jobb legyen. Legbelül tudjuk, hogy az a helyes, ahogyan mi gondolkodunk, úgy, hogy a jóság és a korrektség, a másik ember tisztelete vezérel bennünket. 

Mindenki egyenként önmagában értékes. Mindenki egyenként önmagában jó legbelül. Hinned kell abban, hogy értékes a lelked. 
A külső pedig akkor szépül meg, ha belül jó gondolataid és szép érzéseid, helyes döntéseid vannak. És az érték itt kezdődik.
A jó el fog jönni, ha hiszel abban, hogy az értékes önmagadnak JÁR. Mert mindenkinek járna. 
Csak van, aki elszalasztja a lehetőséget, hogy elsősorban önmagát szeresse és értékelje.

"Fény vagy te is, lobogj hát, 
Melegíts és égess, 
Hinned kell, hogy a világ 
Teveled is ékes."

/Tóth Árpád/

Hidd el, jó, hogy a Földön vagy.


Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot, és keress minket a Facebook-on!