Az ember egész életében arra törekszik, hogy boldog legyen. Mégis minél inkább vágyunk rá, annál jobban elképzelhetetlennek érezzük azt az állapotot átélni, amelyet boldogságnak nevezünk. De mi is a boldogság? És egyáltalán mi az a boldogtalanság? A körülmények, vagy mi magunk állunk a saját boldogságunk útjába?

Gyakran fogalmazódik meg bennünk: "most boldog vagyok". Vagy éppen "boldogtalan vagyok". De mennyire valós ez a jelenség és mennyire tartós? Mitől lesz tartós? Hogyan tudunk egy olyan világban tartósan boldogok lenni, ahol ennyi a szenvedés és a fájdalom és a küzdelem? Ha nem tárgyakban, mint például pénzben, javakban mérjük a boldogságot (ezzel egyenlően tárgyak hiányában a boldogtalanságot), akkor mi az a boldogság?
Miközben görcsösen szeretnénk boldogok lenni, jóllehet pont nem vesszük észre azokat a dolgokat, amelyek a boldogságot hoznák az életünkbe. Néha pedig nincsen különösebb ok sem az egyikre, sem a másikra, pusztán csak érezzük. 

De mit nevezünk boldogtalanságnak? Mikor mondjuk hogy boldogtalanok vagyunk?

A boldogság-boldogtalanság fogalma mindenki számára relatív, ugyanúgy, mint amennyire a szépség vagy a csúnyaság fogalma.
A boldogtalanság tulajdonképpen egy olyan állapot, amelyben az ember lelke valamilyen (bármilyen) hiányban szenved.
Szenvedhet a szeretethiányban (legfőképpen önmaga szeretetének hiányában), szenvedhet a lehetőségek, kapcsolatok hiányában (amelyek valószínű, hogy vannak, csak nem veszi észre), szenvedhet az örömök, élmények hiányában. Szenvedhet fizikálisan bizonyos hiánytól, mint például az ölelés hiányától, vagy a kielégítő életminőség hiányától, akár betegségek, rossz életkörülmények miatt. Ha az életünkben bármilyen területen hiányosságot tapasztalunk, akkor érezzük azt, hogy nem vagyunk boldogok, hiszen valami hiányzik, valami nincsen még meg ahhoz, hogy azok legyünk. Vagy éppen sok minden nincsen meg ahhoz.  

Ugyanezen elven elindulva határozható meg a boldogság fogalma is: a boldogság a teljesség állapotának megléte, illetve a teljesség érzése.
A teljességet akkor érezzük, amikor az élet minden területén harmonikusan működnek a dolgok. Amikor a magánéletben és a munkában egyaránt kielégítő a helyzet. A boldogság viszont nem egyenlő a küzdelmek nélküli élettel, hiszen minden, ami velünk történik a személyes fejlődésünket szolgálja, akár jó, akár rossz esemény van jelen.
Sokan azt hiszik, hogy a boldogság egy olyan hosszantartó eufórikusan örömteli állapot, amely nélkülözi a nehézségeket, vagy nélkülözi a fájdalmat, jelentős anyagi javakkal jár, vagy a romantikus szerelem megtörhetetlen meglétével. Szerintem ez nincsen így.
Mivel mindenkinek más dolgok okoznak örömet, ugyanúgy más dolgok okoznak bánatot, lehetetlen általánosítva megállapítani azt, mi is a boldogság pontos jelentése. Lehetetlen elmondani, hogyan lehet bárki is boldog, ezt mindenki saját magának kell megkeresnie és megmunkálnia a lelkében.

A szerelemben például, ha valaki szeret minket, egyáltalán nem elég a boldogsághoz. Emellett nekünk is szeretnünk kell önmagunkat. Sokan azt gondolják, akkor érnek valamit, ha párkapcsolatban élnek. Vagy az a boldogság. De nem az... Elsősorban magunkkal kell jóban lenni, mert onnantól leszünk teljesek egy kapcsolatban. Hiába szeret a másik, ha folyton azt érzi rajtunk, hogy nem vagyunk elégedettek. Ez persze kissé sarkított megfogalmazás, de itt már egy másik témakör fejezete lenne nyitható, ezért ezt a gondolatmenetet itt le is zárom.

Az ember általában három okból szokott boldogtalan lenni:
1. A jelenben lévő negatív események miatt, amelyeken nem tud változtatni, vagy legalábbis nem látja a megoldást.
2. A múltban történt negatív események miatt, amelyeket képtelen feldolgozni lelkileg. (Ez olykor a jelenben az "ok nélküli" bánat, amikor egyszerűen csak azt érezzük, hogy nem vagyunk jól lelkileg, hiába gondoljuk azt, hogy feldolgoztuk a múltat.)
3. A jövő tervezésének hiányától, mert egyáltalán nem lát semmilyen alternatívát arra, hogy egyáltalán legyen holnapja.

A boldogtalan ember az életet értelmetlennek, sivárnak, szörnyűnek érzi. Úgy érzi, nincs értelme semminek, rossz ez a világ, rossz helyre született, nincsen lehetőség arra, hogy jobb legyen. Minden hazugság. Minden ember képmutató és a küzdelmek által nem nyeri el sosem a megérdemelt jót. Úgy érzi, hogy senkinek sincsen rá szüksége, nem hiányzik senkinek. Elhatalmasodik rajta a reményvesztettség és a magány. Elszigetelődik a társas kapcsolatoktól, ami megmarad, legfeljebb abban merül ki, hogy kipanaszkodja magát. Vagy a rosszabb verzió: amikor mosolyog, de közben meg felőrli a lelkét mindenféle negatív gondolat és keserű érzés. A boldogtalan ember életében nincsen jelen az életigenlés. Nincsen motivációja és nem keresi azt. Nincsen lelkiereje ahhoz, hogy tudatosan foglalkozzon a lelki egyensúlyának megteremtésével és valahol bizony saját magának építi fel a gátakat. Meg nem értettnek érzi a problémáját, egyedinek és úgy gondolja, hogy a szenvedéseit nem képes viselni. Pedig mindenki olyan terhet kap csak az élettől, amelyet el tud viselni és csak annyiszor, annyit, mint amennyiből tanulni tud és a személyiségén csiszolni. És akármennyire is nehéz elfogadni, ezen a világon rengetegen szenvedünk hasonló gondolatoktól, érzésektől, és gyötrelmektől. Csak nem mindegy, hogy képes vagy-e ezt felülről nézni, mennyire van rálátásod arra, hogy ezek a dolgok milyen jelentőséggel bírnak az egész létezésedben.

Alapvetően kétfajta szenvedőt különböztetünk meg.
Az egyik az, aki kifele mutatja és hangoztatja a depresszív állapotát, és az, akinél a környezet szinte semmit sem vesz észre abból, hogy a lelke bajban van. Az első típus elvárja mások együttérzését és sajnálatát és ezzel megteremt maga körül egy negatív burkot. A második pedig csak belül, magába gyűjti ezeket az érzéseket, legfeljebb a nagyon közeli személyek tudnak róla, de a sok összegyűjtött görcs lehet, hogy egyszer robbanásszerűen padlóra küldi. Egyik sem jó stratégia, mert az elsőben nem csak a boldogtalan személy könyveli el magában, hogy nincs értelme léteznie, hanem az ismerősei is szegény szerencsétlen sorsúnak gondolják, akit sajnálni kell, s így sosem fog kilábalni ebből az állapotból. A második pedig azért nem, mert a sok elnyelt stressz, fájdalom, vagy szomorúság, amit nem közöl ez a személy, nem beszél meg, nem kezel, egyszer csak tetőznek és mélyebben üthetnek.
Úgy gondolom, hogy a köztes út a jobb megoldás: nem jó nagyon magunkba sem zárkózni, de nem jó egyfolytában mindenkinek panaszkodni sem. 

Az életünkben, ha nagyon sokáig van jelen az üresség, értéktelenség érzése és az érdeklődés hiánya bármi felé, akkor valószínű, hogy depresszióról beszélünk, amely szakember segítségét igényli mindenképpen. Viszont nagyon fontos azt tudni, hogy igenis javíthatunk a saját állapotunkon, pusztán a gondolkodásunk megváltoztatásával, ami sokszor tényleg nagyon nehéz dolog, de nem szabad hagyni, hogy elhatalmasodjon rajtunk ez az állapot.
Az ember hajlamos saját maga köré falakat emelni, amelyek elzárják a külvilágtól, olykor fizikailag is falakat, például otthon a négy fal között. Amikor a komfortzónánkon belül maradunk és képtelenek vagyunk kilépni belőle. Mert úgy nincsen külső behatás. Talán tudat alatt így magunk választhatjuk a "rosszat", nem mások okozzák. Mi teremtjük meg a kis világunkat, a saját eszméinkkel, amelyeket senki más nem dönthet le. Igen, talán néha egyszerűbb így. De nem jobb. Amikor az érzelmi frusztráció fizikai tüneteket hoz magával a világ felé való nyitással, ott baj van.

Amikor az ember boldogtalan állapotban van, és szeretne jól, jobban lenni, első sorban azt kell felismernie: melyek azok a dolgok, amelyek a szomorúságát, fájdalmát, reményvesztettségét okozzák. Nagyon fontos tudni azt és fontos, hogy a "mély" időszakokban is eszünkbe jusson az, hogy minden mélypontból van kiút, de csakis akkor, ha nem vagyunk restek munkálkodni ezen. 
Sokszor nagyon kemény lelki munka és hosszantartó lelki folyamat az, hogy pesszimista, borúlátó gondolkodást átformáljunk egy optimista, és lehetőségeket kereső és meglátó gondolkodássá. 

Melyek a boldoggá válás útjának főbb pontjai?

1. FELISMERÉS
Fel kell ismerned, melyek azok a dolgok, amelyek a rossz érzéseidet, szomorúságodat, depressziódat, rossz kedvedet okozzák. 

2. PROBLÉMAKEZELÉS
Meg kell keresned, hogy ezek közül a dolgok közül melyek azok, amelyeken tudnál és van lehetőséged változtatni. Indokold, hogy ha igen, mivel, ha nem, miért nem tudsz változtatni.

3. ÖRÖMKERESÉS
Tudatosítanod kell magadban, hogy melyek okoznak neked örömet és milyen tevékenységek megléte tölt el elégedettséggel, harmóniával. Ez lehet zenehallgatás, zenélés, alkotás, vagy bármilyen sporttevékenység.

4. AKARATSZERZÉS
A rossz dolgokhoz, amelyeken mi is változtathatunk, pusztán lelkierő kell, sokszor eszköz nem. Többnyire az akaratunkon múlik az, hogy a negatív dolgokat (legyen az személy, vagy állapot, stb) megszüntessük az életünkben. Ha az akarat megvan, akkor az első lépcsőfok is megvan.

5. KREATIVITÁS
A jó dolgok eléréséhez minden eszközt, lehetőséget meg kell keresni.  Ha konkrétan nem tudsz azzal foglalkozni, amivel szeretnél, akkor keress hasonló dolgokat, vagy olyan tevékenységeket, amelyek közel állnak az eredeti tervhez. A sors majd a helyes vágányra billent. Ez oda-vissza működik. Ha tétlen vagy, nem lesz semmi. Ha a kezedbe veszed az irányítást, akkor alakulni fognak a dolgok.

A boldogtalanból boldoggá válás lépéseinek csak a fő elemeit tudjuk pontokba szedni, hiszen a többi részét a saját érzelmeiddel, tudatosságoddal és igényeiddel kell kitöltened, kiegészítened. Ha úgy könnyebb, készíts magadnak kézzel írva egy folyamatábrát. És mindenütt keresd a hasonló dolgokat, kiskapukat. Mert ha arra az útra lépsz, amelyre vágysz, a sors segíteni fog abban, hogy a helyedre kerülj az életben.

 Például:

Rengetegen gondolják azt, hogy akkor lesznek boldogok az életben, ha az összes álmuk valóra válik és az idealizált élet állandósulva jelen lesz a mindennapjaikban. Ez egy téves hozzáállás. Mindenki más helyre, más körülmények közé születik, amit nem választhat meg senki. Ehhez képest viszont mindig azt kellene figyelembe venni, hogy a saját kiindulópontunkhoz képest mennyi erőfeszítéssel jutottunk el bizonyos magasságokig, amit sose a felső végponthoz idomítsunk, hanem ahhoz, hogy amikor lentről indultunk, ahhoz képest mennyi eredményt mutathatunk fel. Nyilván, ha nem tettünk erőfeszítést, akkor nem is történt semmi.

Biztos vagyok abban, hogy ha belegondol mindenki a saját életét szemügyre véve, hogy honnan indult és most hol van, rájön, hogy igazából mennyi minden van, amiért hálát adhat és amit értékelhet. Nagyon fontos, hogy sose az anyagi javakban mérjük az elért eredményeket, hiszen a pénz nem boldogít.
“Néhány ember annyira szegény, hogy nincs mása, csak a pénze.”
Közhelynek tűnik, de valóban azt jelenti, hogy például egy milliomos is lehet magányos és depressziós, lehet szemellenzős, aki nem látja az apróbb örömöket az életben és ugyanúgy: lehet boldog például egy kisnyugdíjas is, annak ellenére, hogy szegény, de ha a szeretteire gondol, vagy a kisállataira, bárkire, képes azt érezni, hogy boldog, mert van valaki, akit szerethet.

A boldogság mértékegysége sosem a forint mennyisége, hanem a szeretteink megléte és a hálánk mennyisége. És bármennyire is borúlátóak vagyunk, úgy érezzük, senki sem becsül meg minket, senki sem szeret és nincsenek barátaink, csak jól körül kell nézni, mert olyan ember nem létezik, aki minimum egy jó barátot ne tudhatna magáénak. A kérdés, hogy ezt a személyt, aki minket barátnak tekint, mennyire tudjuk értékelni. Ami a lehetőségeket illeti, néha valóban úgy láthatjuk, hogy nincsen esély az előrelépéshez, de ez esetben két dolgot tehetünk: nem adjuk fel a hitet, hogy megtalálnak a lehetőségek, vagy mi magunk megyünk elébük.

Szenvedni mindenkinek van joga. De ahhoz is, hogy mérsékelje a saját szenvedéseit. Vagy hagyjuk elhatalmasodni a boldogtalanságot a lelkünkön, vagy hagyjuk magunknak megélni a fájdalmat, aztán keresni a kapaszkodókat. A mi döntésünk. Másé nem lehet.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot, és keress minket a Facebook-on!