Öt dolog, amit a harmincas nőkre erőltet a társadalom
2016. március 07. írta: ye.smile.love

Öt dolog, amit a harmincas nőkre erőltet a társadalom

Olykor harminc évesen sem könnyebb kezelni az elvárásokat, melyek szerint egy nőnek mit kell kezdenie az életével. Az emberek többsége nehezen fogadja el, ha valaki nem illeszkedik a társadalom elvárta képbe, azaz nőként kilóg az átlagból, és határozottan az ellenkező irányba tart, mint ami mások szerint a helyes lenne.

berenice-marlohe-omega-campaign-2013-4-1024x682.jpg

Kislányként elvárják, hogy öltözz csinosan, az anyukák előszeretettel adják kislányaikra a rózsaszín, habos-babos ruhácskákat, kiskorunkban pólyásbabát vesznek nekünk játszani. Fiatal nők között az a módi, hogy Szex és New Yorkot nézünk, csajos romantikus filmeken bőgünk, tele van a táskánk női lapozókkal, ha harminc előtt megkérik a kezünket, nagy gyémántgyűrűvel, nagy esküvőnk lesz, mert az igazán menő. Vagy akkor vesznek emberszámba, ha mi is überdivatosan öltözködünk, és ugyanúgy nézünk ki, mint az összes többi magunkfajta fiatal nő. De mi van akkor, ha egyszerűen nem vagyunk ilyen beállítottságúak? Ha nem a rózsaszín világot kergetjük, hanem igyekszünk önálló értékrendet felállítani és egyedinek lenni? Ha nem a vásárlás az életünk, hanem igyekszünk tartalmasabb eseményekkel megszervezni az életünket?
A társadalom kategorizál, pedig sokfélék vagyunk, és sokkal többek, mint amit a média például elhitet a nőkkel.

Összeszedtem néhány dolgot, amiket elvár a társadalom, és szinte lenézik azt, akinek az élete nem így alakul.

1. GYEREKSZÜLÉS ÉS HÁZASSÁG MÉG HARMINC ELŐTT
A harminchoz közeledve (ha éppen van párkapcsolatod) a család, de a közeli ismerősök is egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: "És, mikor lesz baba?" Látván a velünk egykorú nőismerőseink friss házasságát és közös életük tervezését, gyermekáldását, a rokonok is tudomásunkra hozzák, hogy ideje lenne már itt is komolyabbra venni a figurát. Ha egy nő alapesetben nem is tervezi, hogy szül gyereket, egyéb okok miatt, akkor egyenlővé teszik a sátán gyermekével, hiszen a nők létezésének értelme sokak szerint természetesen a családalapítás.
Az igazság az, hogy egyáltalán nem minden nő tervezi az anyaságot, ráadásul mit szóljanak azok, akiknek egészségügyi okokból nem lehet gyerekük. Itt már megdől az a tévhit, hogy a nőknek úgy lesz teljes az életünk, ha szülnek. És, akinek nem lehet, az ássa el magát?
/Példa erre Kovács Kati énekesnőnk, aki az egyik legbájosabb teremtés a Földön, mégsem alakult úgy az élete, hogy gyermeke legyen./
Ideje lenne elfogadni azt a tényt, hogy nem mindenki rendelkezik olyan háttérrel, olyan párkapcsolattal, olyan egészségi állapottal, vagy akár olyan mentális állapottal, hogy életet adjon egy gyereknek. Bizonyosan csodás és különleges dolog a terhesség, de vannak olyan nők, akiknek az életútjuk nem a családalapításról szól, vagy éppen később érkezik el ez az idő, mint átlagban a többi nőnél. Semmit sem szabad erőltetni, mindenkinek pont a megfelelő időben jönnek el a nagy dolgok az életében /erre pedig Erős Antóniát tudom megemlíteni, neki pedig kései volt a gyermekáldás/.

2. EGY NŐNEK ILLIK TUDNI FŐZNI, SÜTNI ÉS AMÚGY IS A NŐÉ A KONYHA
Elavult gondolkodást feltételez a vélemény, hogy a nőknek a dolga a háztartás. Nos, aki háztartásbeli, azaz nőként otthon van, a férfi pedig dolgozik, abban az esetben nyilván alap, hogy el legyen látva otthon minden. De manapság átalakultak a szerepek: a nő is ugyanúgy dolgozik, néha többet vagyunk a munkahelyen, mint otthon. Egy normális párkapcsolatban nem kérdés, hogy ahol kell, segítjük a másikat, nincsen megszabva, ki mit csinál, ha szükséges, az segít be, aki kevésbé fáradt.
Bár a konyhaművészet is tanulható, de nem minden nőnek van tehetsége a főzéshez. Más ház, más étel, más szokások, van, akinek a grillezés még nem számít főzésnek, de van, aki inkább az egyszerűségre törekszik a főzésben. Nyilván amelyik férfi elvárja, hogy csak az asszony főzzön, a régimódi elvek szerint él, de manapság rengeteg férfiról derül ki, hogy igazán jó a konyhában. A szerepek felcserélődése, illetve majdnem egyszintűvé való válása itt is látszik, és a hangsúly a munkamegosztáson van. Ha kell, én főzök, ha kell, te.

3. A CSALÁD FONTOSABB LEGYEN A KARRIERNÉL
Egy karrierista nőt szinte megbillogoznak, ha nem hajlandó előtérbe helyezni a családalapítást az életében. Sok nő gondolja úgy, hogy előbb meg kell teremteni a megfelelő anyagi hátteret ahhoz, hogy bevállaljon egy gyereket. Van, aki ezt nem érti, de a karrierista nők sokszor csak tudatosabban közelítik meg a családalapítás témát, mint azok, akik belevágnak lesz, ami lesz alapon. 

4. NÉZZ ÚGY KI, MINT EGY IGAZI NŐ
Bár ez nem csak a harmincas évek környékén téma, hanem már kiskorban is, de azért kellemetlen. Általánosságban elmondható, hogy attól tartanak valakit nőiesnek, ha hosszú a haja, nőies ruhákban jár, sminkel, divatosan öltözködik. De nem attól igazi nő valaki, ha állandóan a vásárolgatásról, a fodrászhoz- és műkörmöshöz való járásról szól az élete. Az igényesség alapvető dolog, és a sminkelés is jó dolog, de nem feltétlenül szükséges egy kiló vakolat, beállított haj, vagy műköröm, műszempilla ahhoz, hogy egy nő igazi nő legyen. Emellett mi a helyzet a sportosabb, vagy fiúsabb alkatú nőkkel? Egy igazi nő melegítőben is tud szexi lenni, smink nélkül, hirtelen felgumizott hajjal, vagy akár rövid hajjal is, kis mellel, nagy mellel, széles csípővel, vagy keskennyel. Az, hogy ki mennyire tűnik a külső meglátások alapján igazi nőnek, az attól függ, hogy az illető mennyire van tisztában saját magával, mennyire képes elfogadni önmagát és mennyire tudja használni a szexuális energiáit megfelelően. A belső harmónia vonzó! És mindenkinek más az ízlése, ezért jó, hogy mindannyian mások vagyunk, van, akinek nem tetszünk, de van, akinek így vagyunk tökéletesek.

bigstock-close-up-of-cute-woman-thinkin-43067929_1.jpg

5. NŐKÉNT MARADJ ÉRZELMI LÉNY, A GONDOLKODÁS MARADJON A FÉRFIAKRA
Szerencsére manapság egyre több nő hajlik arra, hogy igenis küzdjön az olyan sztereotípiák ellen, mint például hogy egy nő csak érzelmi alapon tud dönteni, illetve képtelenek logikusan gondolkodni. Nagyon sok intelligens nő van, akik tisztában vannak az értékeikkel, a tudásukkal és nem abban látják az életük lényegét, hogy ráhagyják a gondolkodást a férfiakra. Igenis fontos a tanulás, fontos önmagunk képzése, a folyamatos fejlődés, mert értelem hiányában olyan egy valódi nő élete, mint egy fagylaltkehely fagyi nélkül. Szép, szép, de mégis üres. A férfi pedig nem tartalmat, hanem szimpla külsőséget kap. Emellett az okos nőknek valamelyest nehezebb is párt találni, hiszen a férfiak nagy része tart az erős nőktől. Általában az alacsony önértékelésű férfiak választanak maguknak alacsony intelligenciájú nőt.

Összevetve: egy nő attól még, hogy nem szül gyereket esetleg, vagy fő célja nem a családalapítás, attól még élhet kiegyensúlyozott, teljes életet, illetőleg lehet a párkapcsolata is harmonikus. Nem mindenkinek alakul ugyanúgy az élete, ne akarjuk ráerőszakolni a másikra a saját nézeteinket. Mindenkinek más az életútja és senki sem kevesebb attól, hogy nem illeszkedik egy bizonyos társadalmilag elfogadott mintába. És főleg ne érezd magadat kevesebbnek, mert neked az élet nem úgy hozta, hogy harminc éves korodig alakult tökéletessé (vagy legalábbis annak tűnővé) az életed. Minden pont úgy jó, ahogyan van.
A lényeg, hogy mindenkinek akkor jön el a fordulópont az életében, amikor legmegfelelőbb a pillanat. És az, hogy a fordulópont kinek mit jelent, az meg teljesen egyéni. 

 

Ha tetszett a poszt, kövess minket a Facebook-on!1377580_10152203108461729_809245696_n_1.png

 

süti beállítások módosítása