Sosincs pont. Sosincs vége teljesen. Hogyan is lehet valaki teljesen közömbös, akit egyszer a szívedbe zártál? Még ha meg is bántott, vagy megölte a lelkedet. Lehetséges ez?

Ha igazán szeretsz, az sosem múlik el. Sosem lesz vége.
Bár éled az életedet, valahol mindig mindenkiből megmarad egy meleg érzés és egy fájó. Sosem értettem, hogyan lehet valakit semmibe venni onnantól, hogy nem a társad. Hiszen emberileg a szívét befogadtad a tiéddel. Ő volt a mindened. S most már csak emlék, de sosem lesz közömbös. Sosem lesz pont a végén. Enyhülni enyhül és más is bekerül a szívedbe, akit talán sosem adnál a múltért cserébe, de ott, ahol igazán szeretsz, ott nincsen teljes elmúlás. Talán nem is engedsz el senkit teljesen.Ez már nem az a szerelem, hanem valami sokkal mélyebb, ami nem indít vágyat irántuk, sem, hogy velük élj, sem hogy szeressenek, sem testileg. De a lelkedben el vannak raktározva a boldog pillanatok is.Nem csak akkor szerethettél valakit igazán, a lelked legmélyéről, ha még eszedbe jut és fáj a múlt. Vagy még úgy gondolod, hogy érzel valamit (Sosem érezheted ugyanazt a szétválás után, mint előtte!), hanem akkor szerettél igazán, ha a jelenben átgondolod a múltat, és levonod a következtetéseket, hogy igen, ő ezt tette rosszul, de neked meg azt kellett volna máshogy tenni, hogy működjön. És abban a kapcsolatban ketten voltunk és ketten nem működtettük. 
Sokszor ezt csak te teszed meg és ez igazságtalan, de nem lehet mit tenni. A te előnyöd. Miért szeretsz valakit, aki nem bánt jól veled? Aki nem törődött veled? Aki hazudott? Miért bocsájtasz meg évek múlva mégis, és jut eszedbe olykor, hogy vele jó volt, amellett, hogy rossz is. Miért? 
Azért, mert ez az igazi szeretet. Ami nem múlik el sosem. Nem záródik le, mert nincsen ideje, nincsen vége. Valahonnan elkezdődik, valamikor elindul, s talán már a földbéli találkozások előtt elindult a kapocs, egy másik életben és talán egy másikban is fejeződik be. Ha befejeződik.

Hogyan lehet mindenkit mégis szeretni, aki már nincs veled? Lehet, hogy fáj, hogy nem viselkedtek veled szépen, és az is lehet, hogy nem is beszéltek már. Sokszor nem is kell. 
De mégis tudod, hogy akkor, azokban az időkben ő volt az, akit szerettél. Igazán. És ez nem fog sohasem elmúlni.
Adomány, hogy ezt érezze valaki. Hogy mindenkit szeretni tudjon.

Aki éppen melletted van, akit a jelenben szeretsz, az halad a lelked hegycsúcsa felé, ahol a legmelegebben süt a nap. A többiek mindig csak a völgyben maradnak, s talán egyszer ő is oda kerül. Ha nem kerül oda, akkor tiétek lesz a csúcs.
Az is lehet, hogy a mélyről megmássza valaki ismét a hegyet, s aki fent áll lekerül, aki lent volt, ismét fent lesz. Bármi lehet.
Ki tudja...A sors útjai kifürkészhetetlenek.