Akinek a gyerekkora azzal telt, hogy muszaj volt felnottkent gondolkodnia, az altalaban felnottkoraban eli meg azokat a dolgokat, amiket kiskoraban elmulasztott.
Sosem keso semmit sem elkezdeni, es kiprobalni, az a lenyeg, hogy ott, akkor eld meg a pillanatot, hogy el tudd raktarozni szivedben arra az idore, amikor atlepsz a masik oldalra, es kincsekkel terj be oda, ne uresen es sotet lelekkel. 

Lehet, hogy neha gyerekes vagyok, mert pl. csokit vetetek magamnak a boltban, vagy lilara festem a hajamat, vagy zuhanyzas kozben mosok fogat, vagy megsimogatok utkozben minden kutyat es ramosolygok mindegyikre, vagy csak megallok valami nagy plakat elott es elfeledkezem arrol, hogy mar fel perce csak bamulom. Vagy amikor folyton tele vagyok kerdesekkel, mint egy gyerek es az agyara megyek a masiknak. Vagy amikor vattacukorert akarok a Ligetbe menni es bociszemekkel nezek, ha szeretnek valamit. Vagy amikor egy hires embert tekintek peldakepnek fanatikusan.

Nem banom, hogy neha elvagyok az alomvilagomban, ami gyermeki letembol megmaradt, mert tudom, hogy az elet mas teruleten- a gyerekkorom helyett -mindig helytalltam, erosen es felnott modjara. Elfojtva minden szep erzest, a hitet affelol, hogy az elet lehet jo.
Nem megelve a szep dolgokat, mert az oromot mindig valami rossz kovette.

Most mar jo. Nem rettegek. Megelem azt, ertekelem es halas vagyok erte, ha az ut szelen viragok vannak. Ha valaki kedves. Ha valaki oszinte. 
Merek nevetni. Merek vattacukorra vagyni.