"Törött tojás nélkül nincs rántotta."
/közmondás/

Néha elfáradsz. Összetörsz. A könnyek csak hullanak, mert érzed, hogy semmit sem tehetsz. Nincs lehetőséged, vagy legalábbis nem látod meg. Mélypont jön, megéled. Vihar. Az ágakat tépi a szél. A lelked tépi. 
Kiutat nem érzékelsz a viharból. 
Aztán miután a mázsás könnyek átmosták a szívedet, elkezdesz építkezni. Új pajzsot építeni. 
És tudod: kell a vihar. Kellenek a könnyek. Kell a fájdalom.
Hiszen ha nem élnéd meg a mélypontokat, akkor nem motiválna lehet semmi. Akkor nem építkezhetnél. Akkor nem újulnál meg. A fájdalom utáni építkezés új lehetőségeket nyit meg előtted. 
Én hálás vagyok azért, amiért megláttam, hogy a szomorúság okot ad arra, hogy az ember azért is összeszedje magát. Idő kellett ahhoz is, hogy megértsem: nem áldozat vagyok, hanem tanítást kaptam, s leckét, hogy megerősödjek az élethez.
A felálláshoz nagyon sok erő kell. Az utolsók, amelyek mindig vannak, még akkor is, amikor nem hiszel benne.
Mikor a lelked haldoklik, erőd alig van, s mint a mesében a rózsa, már csak egy szirom maradt rajta, akkor hirtelen egy érzés hatalmába kerít, a rejtett tartalékaid előbukkannak, amire nem is gondoltál, hogy mennyi van, és a kiutat megtalálva újra ragyogsz. Még fényesebben, még szebb szirmokkal. Tele reménnyel, célokkal és "csakazértis" gondolattal. Mert ez visz előre.

Ahhoz, hogy új szirmod, új pajzsod legyen, össze kell törnöd néhányszor. Aki feláll: erős. Aki elhullajtja az utolsó szirmát, az nem viszi előbbre.
Sosem az a baj, ha haldokolsz. Hiszen az élet nagyon nehéz. Hanem az a baj, ha nem térsz vissza az életbe. Jóllehet sokszor, hullámvölgyekben újra, meg újra elveszted az erődet. Csak ne felejtsd el: bármi is fáj, felülkerekedhetsz rajta. Elmúlik. A kétségbeesés, a fájdalom, a reményvesztettség mind elmúlik. 
Hiszen..törött tojás nélkül nincsen rántotta. Fájdalom nélkül nincs élet, mélypont nélkül nincsen hegycsúcs.