Az ember egyszer csak rádöbben, hogy vége, végleg. Nincs visszaút, érzi az ember. És ekkor jön el a pillanat, mikor felidézzük, hogy is kezdődött, majd rájövünk, hogy már jóval azelőtt, mint gondoltuk volna. Az emberben ekkor tudatosul, hogy minden csak egyszer történik meg és bármennyire szeretnénk, ugyanaz az érzés már soha nem lesz meg. Soha többé nem érezzük magunkat három méterrel a felhők felett.
/A felhők fölött 3 méterrel c. film/

A vívódásodat senki sem látja. Hiába ítélkeznek. Kívülről mindig könnyű véleményezni valamit, vagy bőszen tanácsokat osztogatni, értetlenkedve fogadni az eseményeket, még azok által is, akik talán pontosan tudják, miken mentél keresztül. A nehéz döntések mögött mindig mélységes vívódások állnak.
Néha nem ugyanaz a kettő, amit érzel, és amit szeretnél, hogy érezz.
Hibásnak is érzed magadat, de közben tudod, hogy ez nem véletlenül történik. Néha a legnehezebb saját magunkkal is őszintének lenni. Azt mondjuk, menni fog, jó lesz, minden helyrejön, ami meghalt benned, az ismét életre fog kelni. De hiába erőlködsz, nem megy.
A magyarázatra persze senki sem kíváncsi, arra, ami az igazság.
Néha mi magunk sem. És amikor kimondjuk: akkor a legnehezebb. Annak is, akinek mondjuk.
Játszhatjuk az újra meg újra végigszenvedett hazug játszmákat. Hazudhatjuk magunknak is, hogy minden rendben van, hazudhatjuk másoknak, de ez fel fog őrölni.
Az őszinteséggel nem csak mások felé tartozol, hanem magad felé is. Igen, fájdalmas beismerni, hogy amit egy életre terveztél, az már csak a múlt, fájdalmas beismerni, hogy ami most van, az már nem ugyanaz, mint ami akkor volt, amikor még hittél abban, hogy az ideális elérkezett az életedbe. Fájdalmas azt mondani magunknak, hogy igen, te leszel a bűnös mások szemében, és valaki más szemében is, de attól még az események sorozata tette tönkre a hitedet. Fáj beismerni azt, hogy amibe lelkesen vágtál bele, az mégsem fog menni. Hogy belefáradtál. És nem hazudhatod neki sem, magadnak sem, hogy még van erőd.

Mérlegelsz folyton. De vele sem teheted meg, hogy állandóan előjön a dilemma, hogy vajon jó-e ez így. Ha az ilyen helyzetekben könnyű lenne dönteni, sokan egyszerűbben élhetnének. Ha már valami töprengésre, vagy kérdésekre ad okot, ott már nem az igazi a helyzet.
Ha sokszor ültök hullámvasúton, amelynek túl nagyok a mélységei, a teteje pedig éppen, hogy szinten van, és ha te közben nem vagy teljesen, száz százalékig boldog, akkor őt sem teheted azzá. Még akkor sem, ha azt hiszed.
Ha úgy gondolod, hogy a takarék láng kevés ahhoz, hogy megváltsátok a saját világaitokat, akkor az sosem lesz száz százalékosan őszinte és fair a másik felé. De magad felé sem.

Rettegsz attól, hogy megbánod. Mert visszacsinálhatatlan lesz. Rettegsz attól, hogy nem becsülted meg eléggé, ami jó volt. De nem szabad elmenni afelett, hogy a helyzet kialakulásában nem a te felelősséged van főként.
Bármi is volt, nem szabad a másikat bántani, hiszen mindenkiben van hiba. Az, hogy ezeket a hibákat hosszútávon nem tudjátok tolerálni, az már összeillés kérdése. A tényleges összeillésé.
Az elválás után nehéz az új. Nehéz, s talán még nehezebb a másiknak. Az elválás mindig ürességet hoz magával. Mint egy vasgolyó, lerombol mindent. Csak ez nem egy Terry Richardson által megrendezett zenei klip. Ez a valóság. 
Talán nem véletlenül betegedtél meg. A hazugságok megbetegítik a lelkedet. A hazugság, amit magadra akarsz erőltetni, de ami mégsem esik jól. Megfulladsz a helyzettől, s az valóban fojtogat. 
Amikor nem egyszerre csendül fel a lelketek harangja, hanem káosz-zsongás lesz belőle, akkor bizony hagyni kell, hogy mindketten ráleljetek a saját és tiszta hangotokra. De néha ez csak külön utakon lelhető meg.

Megbetegít a cívódás. A gondolatok, a káosz, ami benned van, mert a helyes döntés és a csak látszólag helyes döntés között nagyon, nagyon vékony a határvonal. Beteg a szíved és a tested. Nagyon nehéz úgy dönteni, hogy az nemcsak a te életedbe hoz változásokat. Gyökeres változásokat. Hanem máséba is. Nem lehetsz mindenütt ott! Nem segíthetsz mindenkin, nem mentheted meg mindenkinek a lelkét! Nem lehetsz mindig mások mellett úgy, hogy közben elsorvad a lelked. Egyedül kell boldogulnod.
A mosoly sokszor nem teljesen őszinte. Ezt mások nem látják. Amögött a mosoly mögött rengeted szenvedés és kínzó gyötrelem van. Amit mások nem ismerhetnek mind és nem foghatják fel a súlyát. Bemesélni be lehet magunknak is, hogy tudunk felfele építkezni lelkileg, de ha az alappillérekből hiányzik pár, akkor bár egymásra tehetjük az elemeket, instabilitásukban egyszer bizony össze fognak omlani.
Minden nap felteszed magadnak a kérdést: Miért változott meg benned minden? Azelőtt biztos voltál abban, hogy bármilyen nehézségen keresztül fogtok jutni, mert erről szól az igazi szeretet és a szerelem.
Talán mégsem te vagy a megfelelő. És talán ő sem. Ha az lennél, akkor nem zavarna az, ami most már zavar és nem is jutna eszedbe az, hogy talán nem működnek úgy a dolgok, ahogyan kellene. Talán nem egymásnak vagyok a megfelelőek és ezt a legnehezebb tudomásul venni. Azoknál, akik megfelelőek, azoknál nincsen kérdés, nincsen harag, nincsen tartós mélység.

Ha van testi jele annak, hogy beleszeretünk valakibe - a remegés a gyomorban, a lélek hullámvasútja, - akkor annak is vannak testi jelei, ha kiszeretünk valakiből. Olyan, mintha rosta lenne a tüdőnk helyén, és nem kapnánk elég levegőt. A zsigereink keményre fagynak. A szívet apró, keserű gyönggyé zsugorítják az igazságszemcsék.
/Jodi Lynn Picoult/

Ha igazán tisztelettel vagy a másik felé, akkor nem rabolod az idejét. Eléldegélni el lehet, de ha azt nem teljes szíveddel és boldogságoddal teszed, akkor azt megette a fene. És ha már felmerül egy csepp kétely is, akkor abban már nincsen benne a teljes szíved,
Néha nem elég a mélységes szeretet.
Neki is tartozol annyival, hogy nem rabolod az idejét, ha nem vagy benne biztos, hogy csak akkor ég a láng, ha együtt vagytok. Ott, ahol kérdések merülnek fel, ott már nem valódi a dolog.

A döntéshez csakis a múltat, a jelent és a jövőt kell számításba venni, magadat és azt, akivel boldog lehetsz. Csak ő és te. Sose hallgass külső tanácsra, sose vegyél bele másik valakit. Kívülről senkinek sincsen fogalma arról, hogy mi zajlik bennetek.

Dönts úgy, hogy lecsupaszítod a lelked. És ebben a mély, magányos állapotban feltett kérdésekre magadnak, a lehető legteljesebb őszinteséggel válaszolj. Válaszolj úgy, ahogyan az igazi benned. És ahogyan igazi lesz utána. Ne a könnyebb, vagy szebb hazugságot válaszd. Hanem a lecsupaszított lelked legigazabb válaszát. Még ha fájdalmas is.