Néha valaminek vége szakad. 
Egyszer csak befejeződik. Néha talán méltatlanul is ér véget. Igazságtalanul, még akkor is, ha tudjuk, hogy ez így volt jó.
Amikor jól tudod, hogy a búcsú is felszínes. Hiszen ha valóban sajnálatos dolog lenne, akkor nem kéne megtenni.
Igen, talán sok mindent nem jól tettél, például túl őszinte voltál, vagy túlságosan akartad, hogy működjenek a dolgok. Talán túl sokat vártál egy olyan helyzetben, ahol nem fognak csodák történni, ha rajtad kívül más nem hisz a csodákban.
Édes-keserű káosz. Édes, mert vége van valaminek, ami nem működött és egyszerűen már nem akartál részese lenni és szabadnak lenni jó. Keserű azért, mert bár jó döntés volt, mégsincs igazság. Nincsen.
De a lényeg, hogy bármit is tettél, szívből tetted. És a te részedről...beletetted a szívedet, az aggodalmadat, a törődésedet. Amit más nem. A különbségek mindig itt vannak. 

És ahonnan eljön az, akinek a szíve benne volt a dolgokban, az bizony meg fog látszódni. Mert a nemtörődömség az meglátszik. Az élet igazolni fog, tudom.
Ahol nem jó lenni, onnan meg "kalap, kabát".